2016. március 31., csütörtök

~Kritika#2 Ismeretlen Világsztár

Sziasztok Szörnyecskék!

Megérkezett első velős lényegre törő kritikám. Tudjátok, szeretem az egyenes beszédet, nem vagyok túlságosan oda az 1D formációért, Zayn Malikért meg különösen nem. Viszont, mivel mások szeretik, úgy gondoltam, hogy nem erről az oldalról fogom nézni. Az első véleményezésem, az Ismeretlen Világsztár, már a harmadik évadot tapossa. Sokat hallottam erről a blogról, de sose nyitottam meg, a fent említett okból kifolyólag. Azonban őszinte leszek.  Nem foglalkoztam vele, hogy Mr. Malik a tőszereplő, akiért a csajszi állva pisil. Úgy kezeltem, ahogy minden feladatot. Kezdjünk is bele:
Kattints a blogért


Kinézet:

Fejléc: Nos, nem nagyon nyerte el a tetszésemet a fejléced. Ami szemet szúrt, hogy sem a lány sem pedig Zayn nincs szépen kivágva. Ráadásnak, még el sincsenek jól mosva. A háttér, az a lefolyó valami, és az a "firkálás" nem jutott róla jobb ötletem, és ilyet utoljára a falamon láttam, mikor a kisöcsém megkaparintotta a színes ceruzákat nem valami szép látvány. Oké, hogy ott van a maszk, de a szöveg belelóg  és olyan, mintha lány vállából nőtt volna ki. Az a könyv, a szívvel nem illik bele.
Viszont, a kék szín tetszik. Remek választás, hiszen nyugtatóan hat az emberre. Illetve a felirat is tetszik.
5/2

Design: Szóval, nem tudom, hogy az én gépemmel, vagy a tabletemmel van-e probléma, de nekem a fejléced bele van lógva a designba. Ráadásul a háttér és a fejléc sem egy színű, ami azért kicsit csúnyán néz ki. Ráadásul, hiányolom az "Információ" fület, ami a nevéhez híven információkkal lát el minket. A blog nyitása-zárása, írója, műfaja, designja, ha van béta akkor az.
Fülszöveg, túl sok benne a szó ismétlés, az "álom",  "több",  "kevesebb" szavak ismétlődnek.
 Viszont figyelem felkeltő, csak kicsit sablonos. Ez alatt kellene lennie az Információnak. A menü, szóval nem nagyon tudom milyen nyelven írtad, de javaslom, hogy cseréld le. Viszont a menüben én nem találtam kifogásolni valót, ezen kívül. Talán egy díjak menüpontot tehetnél, de ez már csak kukacoskodás.
Zayin és Nina/Sisi képe tök felesleges, mert úgy is benne vannak a szereplők között. Ha viszont, mégis ott hagyod, akkor tedd eggyel lejjebb, vagy feljebb a statisztikát.  A feliratkozók remek helyen van. Nem is túl fenn, de nem is lenn. Pont az aranyközéputat találtad meg. Viszont én ennek is lecserélném a nevét, pl.: Sisi  rajongó tábora... vagy valami ilyesmi. A blog archívumot is át kellene írni magyarra.
Tudod a blogod kinézete is fontos, nem csupán a történeted, így javaslok egy design cserét.
5/3

Tartalom

Alap sztori: Engem kicsit a Hannah Montanara elékeztetett, főleg a barna/szőke kombó miatt. De ennek ellenére láttam benne fantáziát. Igen, még ennek ellenére is. Viszont, nem értettem miért kellett ilyen hatalmas léptekkel haladni.
5/5

Helyesírás: Mit is mondhatnék? Nem-igen találkoztam helyesírási hibával. Viszont, néhány dolog azért nem kerülhette el a figyelmemet. Párbeszédnél csupán felkiáltó- és kérdőjelet teszünk. Pontot csak akkor, ha a gondolatjel után nagybetűvel folytatjuk.
Pl.: - Anya, kaptam egy ötöst - újságolom, miközben a táskámat egy sarokba dobom, majd a cipőm is követi.
- Anya, kaptam egy ötöst. - Felrohantam a szobámba és elfordítottam a kulcsot a zárba.
Ezen kívül semmibe nem tudok belekötni.
5/4,5

Szereplők: Szóval, kicsit sok szereplővel dolgozol. Már maga az alap is rengeteg volt, és a részek folyamán egyre több lett. Aztán már nem tudtam követni ki kicsoda. A sok szereplővel az a baj, hogy nehezen tudod őket mozgatni, soknak nem lesz szerepe.
5/3

Történet: Jó hosszú fejezeteket írsz. Azonban, mint minden más fanfic esetében te is beleestél abba a hibába, hogy szinte semmit sem tudunk meg a fő hősöket körülvevő dolgokról. Sem a napsütésről, sem a szélről, vagy akár egy esős napról. Nem tudjuk meg, mit gondol Sisi mikor színpadra lép. Viszont, annál aranyosabb és imádni való részt kaptunk. Azonban, nem egy egyszerű szerelmi történet ez. A harmadik évad csattanója, enyhén szólva meglepett. Nem erre számítottam. A boldogan amíg meg nem helyett újabb bonyodalom, szerelmi sokszögek, exek jelenléte ebbe a fenomenális ötletbe. Le a kalappal előtted.
Viszont, túl sok a párbeszéd, sok mindent azzal mondasz el. Próbálj több gesztust, mimikát, nonverbális kommunikációt belevinni.
5/4,5


Összegzésül: 

Szerintem kérj meg egy hozzáértőt, aki csinál neked egy designt, vagy legalábbis egy normális fejlécet. Próbálj meg több tájleírást adni, kevesebb párbeszédet. És folytasd minél hamarabb. Amit írtam, építő jellegűnek szántam főleg, mivel a Sziszi Design csapatába tartozol.

30/22

Csóközön

2 megjegyzés: